Éntérkép

Ma van a bocsáss meg az exednek világnap. Mikor máskor, ha nem most írok arról, hogy mit tapasztaltam meg az elmúlt közel 15 évben, amióta abban segítek embereknek, hogy szakítás, válás után talpra álljanak, és újra tudják kezdeni a kapcsolatukat.

Honnan tudom, hogy nem vagy még túl az exeden?

Az elmúlt években számomra mindig szórakoztató volt az, amikor kiderült, hogy mivel foglalkozom. A többség elsőre nem érti, majd nem hiszi el, hogy valaki azzal foglalkozik, hogy segít embereknek az ex visszahódításában, és azt mondja magáról, hogy ő ex visszahódítás specialista. A reakcióból olyan szépen lehet látni, hogy ki az, aki lezárta a korábbi kapcsolatát magában, és ki az, aki nem. Az emberek kb. 4-5 százalék az, akit ez teljesen hidegen hagy. Van olyan 30-35%, aki jól szórakozik, és valódi kíváncsiságba csap át a beszélgetés. Ez a két csoport az, akik továbbléptek a korábbi párkapcsolataikon. A többiek pedig ingerült, feszült, támadó álláspontot vesznek fel, és vadul elkezdenek győzködni arról, hogy ez hülyeség, és azonnal hagyjam abba, amit csinálok, mert semmi értelme. Jönnek a bölcsességek, amelyet mindenki ismer. Bár a három leggyakoribb a következő három: aki, menni akar, arra rá kell adni a kabátot, felmelegítve csak a töltött káposzta jó, és örök klasszikus még az ex nem véletlenül ex. Van, akivel nem lehet beszélni erről, de a szeméből süt a gyűlölet irántam, akire 3 perce még mosolygott, és nyitottan fogadott. Számomra ez egyértelművé teszi a helyzetet. Azok, akikkel lehet beszélgetni pedig el is mondják, hogy ki az, aki eszükbe jutott, és ki az, aki miatt haragot, dühöt, gyűlöletet éreznek. Számukra lenne jó alkalom a Bocsáss meg az exednek világnak. De ők azok, akik nem tudnak megbocsátani. Pedig nekik lenne könnyebb az életük. Mert a harag, ami bennük van már rég nem az exről szól. Valószínűleg őt nem is érdekel, hogy épp van valaki, aki őt a világ egy pontján nem bírja…

Mi is az az ex visszahódítás?

Az ex visszahódítás a világ sok pontján sokak által művelt, oktatott tevékenység. A lényege, hogy szakítás vagy épp válás után segít abban, hogy újra tudják építeni a kapcsolatot. Az izgalmas az, hogy van két nagyon jól megfigyelhető “iskola”, na meg van az, amit én csinálok.

A No contact hozzáállás a legelterjedtebb, amely lényege, hogy legalább 30 napig ne legyen köztetek semmilyen kapcsolat. Ezt sokan ki szokták tolni 120 napra. A módszer lényege, hogy abban reménykedik az, aki ezt elkezdi csinálni, hogy ez alatt az idő alatt annyira fog hiányozni a másiknak, hogy az eldob majd csapot-papot, és újrakezdi vele a kapcsolatot, és élnek boldogan, míg meg nem halnak. Hogy mi ezzel a gond? Egyből kettőt is. Az egyik, hogy az elmúlt években sokan kerestek meg az után, hogy saját maguktól, vagy épp sok-sok pénzt elköltése után más tanácsára ezt a módszert használták, és a másik nem a nyakukba ugrott, hanem továbblépett, mert ez az idő elég volt neki arra, hogy lezárja magában az érzelmeket, és mivel a másik nem kereste azt gondolta, hogy ő is lezárta. Miután egy ilyen periódus után keresett meg valaki, hát brutálisan nehéz volt nyerni, mert sikerült elérni, hogy a közömbösségig lerombolja a kapcsolatot. Onnan pedig szinte lehetetlen visszajönni. (Na jó, vannak rá módszereim, amelyek tudnak működni.) A másik, és sokszor ez a rosszabb, hogy ez nem old meg semmit, és nem változik semmi. Mert a többség csak várja a csodát, és reménykedik. Mit sem törődik, hogy mi volt korábban a kapcsolatban. Így nem keres válaszokat arra, hogy mitől lenne más a kapcsolat? Ahogy ő maga sem változik. Azt hiszi, hogy elég lesz annyit mondani, hogy szeretlek és hiányoztál. Van, amikor elég, de csak egy ideig. Mert sokszor nem kibékülni nehéz, hanem utána együtt is maradni.

A másik módszer, hogy törd meg a másikat lelkileg. Ilyenkor jön a zsarolás, az érzelmi manipuláció, megfélemlítés, gazdasági abuzálás, és a sor hosszú. Ja, és a legszomorúbb, hogy ezt sokszor olyanok tanácsolják, akik elvileg szakembernek mondják magukat. Hogy mi ezzel a baj? Szerintem tudod! Ha mégsem, akkor annyira más az értékrendünk, hogy számodra a bejegyzés további része igazából érdektelen. Neked köszi azt, hogy idáig olvastad ezt a bejegyzést, de szerintem nem itt fogsz a számodra értékes információt, tudást találni.

Na, de én miben hiszek? Abban, hogy mindenki hibázhat, és megérdemel egy második esélyt! Ilyenkor az első, hogy megállunk, és veszünk egy nagy levegőt. Mindenki attól retteg, akivel dolgozom, hogy el fogja veszíteni a másikat. A helyzet az, hogy már elveszítette. Ez sokszor akkor is igaz, ha még nem szakítottak. De valahogy érzi a lelke mélyén, hogy ez a valóság, csak még nem mondták ki. Ilyenkor mindig tisztázzuk, hogy miben van. Még ha fáj is. De szembe kell nézni a helyzettel. Tudni kell, hogy az most holtpont vagy zsákutca. Mert csak így tudunk előre menni. Én az ügyfeleimre koncentrálok. Nekik pedig kell talpra állnia. Nekik kell változni. Nekik kell érteniük, hogyha félnek, rettegnek, akkor az gúzsba köti őket, és nem az lesz a legfájóbb kérdés, hogy miért nem tudjuk újrakezdeni, hanem az, hogy miért élnek egy alternatív valóságban, ami csak fejükben létezik? Hiszen megrekednek a senki földjén egy olyan kapcsolatban, ami már csak a fejükben és/vagy a szívükben van. Én 2 hónapig dolgozom együtt az ügyfeleimmel, mert ez mindig maraton. Ha valaki csak sprintelni szeretne ezen a területen, hát ő nem fog célba élni.

Értéket adunk az ügyfélnek, és tisztázzuk, hogy mitől lenne más a kapcsolat. Ez talán a legnehezebb. De enélkül a mókusnak több esélye van az erdőtűzben, mint neki az ex visszahódításban. Persze nem lehet úgy tenni, mintha a szakításnak nem lett volna oka, és az előzményeket sem lehet figyelmen kívül hagyni. De ebből lehet építkezni. A többség ilyenkor jön valami semmit mondó általánossággal, hogy majd jobban figyel, meg több időt szánna rá, de ez az, amiről tudom, hogy többet árt, mint használ, és át kell konvertálni olyan gondolattá, ami hihető, érthető és mérhető is. Majd csinálunk egy víziót, ami valójában egy olyan hajtóerő lesz, ami amikor elugrik a semmibe segít szárnyakat növeszteni, hogy szárnyalni tudjon. Hiszen nem cél, hogy abba a kapcsolatba menjenek vissza, mert annak semmi értelme nem lenne. Annak már láttuk, hogy mi lett a következménye. A cél, hogy legyenek a kapcsolatban határok, célok, élet, intimitás, kapcsolódás, vágyak, álmok, élmények, ja és mind a ketten úgy tudjanak önmaguk lenni, hogy az hozzájuk adjon. Persze ez így leírva könnyű, de szembe nézni önmagaddal, ami talán a világ legijesztőbb dolga. Mi pedig ezt csináljuk itt nap mint nap.

Szóval az ex visszahódítás szenvedély, vágy, érzés, remény, veszteség, félelem, öröm, izgalom, vízió, rohanás, gondolkodás, erőfeszítés, változás, valami új kezdete, valami régi vége, búcsú, ismeretlen, kattogás, katarzis, változtatás, új irány, megakadás, elmerülés, Pokoljárás, vágyakozás, projekció, újrakezdés, eltávolodás, második esély, bűnbánat, megbocsátás, harag... (érzelmek kavalkádja, egy igazi hullámvasút! Ha Te is felülnél rá, akkor itt tudsz bekapcsolódni!)  

Ex visszahódítás vagy továbblépés?

A többség fejében ez két egymástól totálisan távol lévő, eltérő és ellentétes fogalom. Én azt látom, hogy amíg valaki nem ment el a falig, az nem tud tovább sem lépni. A helyzet az, hogy a két folyamat ugyan azt. Végiggondolod, hogy mi történt. Majd összerakod a saját identitásodat az után, hogy megszűnt a “MI” és újra kell, hogy legyen olyan, hogy “ÉN”. Gondold végig, hogy milyen kapcsolatra vágysz, és milyenben tudsz Önmagad lenni. Legyen egy víziód, ahogy élni akarsz.

Akkor mi a különbség? Az, hogy aki exet hódít vissza az, az exének mondja el azt, amire jutott. A többiek pedig egy olyan potenciális jelöltnek, akivel elsőre el tudja képzelni, hogy beleillik abba, amilyen életre ő vagyok. Aztán majd az ismerkedés során kiderül, hogy tényleg jól gondolta-e vagy sem. De ha ez a potenciális jelölt történetesen az ex, akkor is egy ismerkedés, csiszolódás jön. Hiszen le kell rakni az új kapcsolat alapjait, hogy ne egy újabb szakítás, rosszabb esetben egy évekig tartó se veled, se nélküled szakasz jöjjön.

Mikor nem vagyok hajlandó segíteni annak, aki megkeresett?

Két ilyen eset van, amikor biztos nemet mondok a közös munkára. Az egyik, amikor bármiféle bántalmazás történt. Legtöbbször maga a bántalmazó talál rám. Miközben elmondja, hogyan bántalmazott, és persze azt is lemondja, hogy a bántalmazott tehet róla. Mindig két gondolat jár a fejemben. Az egyik, hogy milyen jó, hogy ennek a kapcsolat vége lett. A másik, hogy vajon, mire gondolt? Hogy majd megdicsérem azért, mert érzelmileg és/vagy fizikailag bántotta a másikat, és majd asszisztálok ahhoz, hogy ezt tovább csinálhassa? (Költői kérdés!)

A másik az, amikor egyik vagy mindkét fél kiskorú. Olyan kedves, de nem gondolom, hogy én vagyok az a segítő szakember, akire nekik szükségük van! De azt mindenképpen örömmel látom, hogy segítséget kérnek. Mindig elmondom, hogy ez szuper, de szerintem nem én vagyok az, aki segíteni tud nekik. De keressenek olyat, aki ebben a helyzetben támaszt, segítséget tud adni nekik.

Nekem miről szól ez az egész?

Szeretem csinálni. Nincs annál varázslatosabb, mint látni embereket hétről hétre fejlődni, változni, jobbá válni, kinyílni.  Amikor elkezdek valakivel dolgozni természetes, hogy a padlón van. Hol máshol lehetne? Hiszen vége lett a kapcsolatának, és a többség összeomlik, kétségbe esik, és azt sem tudja, hogy merre van arccal előre. Ha nem így lenne, akkor nem lenne rám szüksége. De pont ezért is látom azt, hogy hogyan változnak. Hogyan állnak talpra, és sokszor mennek keresztül olyan változáson, amelyről Ők maguk sem tudták, hogy képesek rá. De a vágy, az igazi hajtóerő, ami viszi előre őket a víziójuk felé már csak ilyen. Hegyeket képesek megmozgatni. Na, de én miért csinálom? Mert sokszor én vagyok az utolsó szalmaszál. Én vagyok, akibe lehet kapaszkodni, és ha kell, akkor elkapja őket. Nem tudok mindenkinek segíteni. Nem ér mindenki célba. De azt mindig elérjük, hogy abból a mély letargiából talpra tudjon állni, ki tudjon jönni belőle.

Mindig is hittem a szerelemben. Mindig is hittem abban, hogy lehet hibázni, és éppen ezért jár a második esély. Itt ez a kettő összeér. Azt meg a ráadás, hogy kivirágoznak az ügyfelem a közös munka során. Az érdem az övék. Én csak irányt mutatok. Az úton ők mennek végig. Ha kell fogom a kezüket, ha kell kicsit noszogatom őket.

Sokat ad a lelkemnek az, hogy bizalommal jönnek hozzám, és jó megtapasztalni a közös munkában, hogy mennyi értékes emberben vesz körül. Kibontani őket, segíteni abban nekik, hogy meg tudják mutatni az értéküket, és le tudják tenni a félelmeiket, a veszteségüket, a fájdalmukat számomra hajtóerő. Persze, csak azt lehet megmenti, aki maga is akarja. Ha egy ügyfél befeszül, akkor azzal én sem tudok mit tenni, hiszen én is csak egy egyszerű ember vagyok. Egy srác, a szomszédból, egy átlagos fickó, akit lehet, hogy észre sem vennél, ha ott állna melletted a buszon, a villamoson. És tudod mit? Pont ez a lényeg, mert nem én vagyok a fontos, hanem az, aki megkeres, és újra akarja kezdeni az exével a kapcsolatot. Szeretek az újrakezdés eszköze lenni. Néha persze az eszköz vagyok, ami ehhez kell: bohóc, akinek borzalmas viccei vannak, piperkőc, kérdezőbiztos, titkár, aki figyelmeztet a határidőre, barát, aki meghallgat és csendben figyel, kétkedő, aki semmit sem hisz el. De a cél változatlan. Találja meg önmagát, és ezáltal esélyt kapjon arra, hogy végre egy olyan kapcsolata legyen, amiben ő is jól érzi magát.

Annyi minden van még bennem, mert ez egy izgalmas, pezsgő téma, amivel olyan sok embernek lehet segíteni, mégis tabu. Beszélgessünk róla! Te benne vagy?