Nem volt veszekedés. Nem volt figyelmeztetés. Nem volt „komoly baj”.
Csak egy reggel. Egy este. Egy pillanat.Amikor azt mondta: „Sajnálom, de én ezt így nem érzem tovább.”
És te ott maradsz. Mozdulatlanul. Üres tekintettel. Mint akit elütött egy autó.Csak éppen az ütközés nem kívül, hanem belül…
smered azt az érzést, amikor már rég véget ért a kapcsolat, de te még mindig kapaszkodsz belé? Nem telefonálsz. Nem írsz rá. A barátaid szerint túltetted magad. Te meg bólintasz, mosolyogsz. Mégis… minden reggel úgy kelsz fel, hogy hátha ma történik valami. Hátha ír. Hátha meglátja, mit posztoltál.…
