Egy olyan világban, ahol sokszor a külsőségek a meghatározóak azt gondolná az ember, hogyha minden nap nemcsak tejre jut, hanem tudnak is aprítani bele, pláne jó zsíros falatokat, akkor sínen van egy párkapcsolat. Hiszen van itt minden kérem szépen. Mert hát a legdrágább autókkal érkeznek a párok a luxuséttermekben, hogy a barátaikkal megoszthassák valamilyen távoli egzotikus szigeten tett utazásaik élményét. Persze mindenki mosolyog, és az alkalomhoz, na meg persze a helyhez méltón van felöltözve, amire korábban egy kisebb ország éves GDP-jét elkötötte el híres és méltán drága divatházak termékeire. De valami mégsem kerek. Hiányzik. Mindig van egy pont, amikor a csillogás először kalitkává, majd fojtogató börtönné változik. A mesebeli szerelemből pokol lesz. De ki, és hol hibázott? Hibázott bárki is?
Gyorsan tisztázzunk valamit a legelején! Ez a bejegyzés azért született, mert az elmúlt években több tucat párkapcsolatot, házasságot láttam összeomlani, amely kapcsolatok esetében az volt a külső szemlélő véleménye, hogy a kutya is jó dolgában vész meg. Nem a gazdagságot akarom kárhoztatni, hibáztatni. Nincs azzal semmi baj, amikor valaki keményen, verejtékes munkával összerak egy vállalkozást, és annak beérik a gyümölcs, és jön a tejjel-mézzel folyó Kánaán.
Első lépés legyen az, hogy kettőt hátra lépünk, mert ez az, amire szükség lesz ahhoz, hogy ne csak megértsük, hogy miért vállik a pokollá egy szerelem, és omlik össze egy kívülről tökéletes párkapcsolat pillanatok alatt. Mert a probléma bizony már az első pillanatban felmerül. Ez lesz az, ami jó előre mutatja, hogy mi lesz is lesz a kapcsolat vége. Bár a többség nem veszi észre, mert ugye ott van az a bizonyos rózsaszín köd vagy felhő, nevezzük bárhogyan is.
A történet, ami leírok arról szól, hogy a férfi keres többet, és a kapcsolatból a nő akar menekülni. De fontos azt megjegyezni, hogy ez fordítva sokkal kisebb különbségeknél is gondot okozhat, de erről később, egy másik posztban.
Szóval a férfi hódít. Megtetszik neki egy lány, egy nő, és a fejébe veszi, hogy ők bizony egy pár lesznek. Ilyenkor bevetnek mindent. Udvarolnak, bókolnak, virágot küldenek, elegáns helyeken vacsoráznak, romantikáznak, ismerkednek, egymásba szeretnek. Fontos! Nem arról van szó, hogy vesz magának egy luxusfeleséget. Imponál, hódít, és a nő ezt örömmel veszi. Érdekes módon a pénz itt nem meghatározó. Szóval, aki most gyorsan a komment szekcióban meg szeretné írni a véleményét az aranyásókról, na nekik üzenem, hogy itt nem erről van szó. A nők, akikről szó van ebben a pillanatban mind dolgoznak, esetleg főiskolán, egyetemen tanulnak. Hogy mit, az nem fontos. De a többségükre igaz, hogy jól képzett lányok, nők, asszonyok. Jön a férfi, és ő sem a vagyonát mutogatja, hanem tényleg bevett mindent, hogy le vegye a nőt a lábáról, és éreztesse a nővel, hogy ő egy csoda, egy kincs. Na ennek megfelelően is bánnak vele.
A gond itt kezdődik. Nem a pénzen van a hangsúly, de valahogy félre fog menni a párkapcsolatnak az elején valami. Felborulnak dolgok. Úgy fognak mind a ketten szocializálódni a kapcsolatban, ahogy a kapcsolat elindul. A nő boldog lesz, mert végre azt érzi, hogy úgy bánnak vele, ahogy megérdemli. A férfi megtanulja, hogy nem rá, hanem az általa megvett ajándékokra van szüksége a nőnek, és ha boldognak akarja látni, akkor nem kell mást tennie, mint az életszínvonalat tartani, és ha egy pillanatra görbül a szeretett nő ajkának széle, akkor emelni kell azon a színvonalon. Ilyenkor jön az, hogy miért dolgozol, hiszen nem szorulunk rá, a sokadik G. és L.V. táska, a német prémiumot leváltja egy nagyobb, gyorsabb, újabb prémium vagy luxus autó, na meg ott a nyaraló a Balatonon, évente több (és több) tucat nyaralás, kirándulás.
Ne de ki bírja ezt finanszírozni? A cég persze pörög. (Jó esetben, és nem a hitelállomány növekszik.) De ezért tenni is. Kell napi sok-sok óra munka, akár a nyaralás közben, akár a nyaraló közepén. Mert ugye a pénz kell, hogy az életszínvonalat meg lehessen tartani.
Na itt ugrik a majom a vízbe. Mert itt jön az, ami bizonyítja, hogy ezek a kapcsolatok nem a pénzről szólnak. A férj nincs jelen, mert azt hiszi, hogy neki pénzt kell termelnie, különben el fogják hagyni. A nő pedig egyedül van. Nagyon. Lehet, hogy már vannak gyerekek is, de a magány attól még ott van. Na ilyenkor van az, hogy a csillogás kalitkává válik. Szuper ez, csak éppen egymásra nem figyelnek. Szépen és lassan eljutnak oda, hogy azt sem tudják, hogy a másik miért is van ott mellettük.
A nő lépni akar. Egészen pontosan kilépni a kapcsolatból. Magában eldönti, hogy változtatni kell, és sokszor esélyt is ad a másiknak, csak éppen a másik nem tud róla, hogy éppen esélyt kapott a kapcsolat megmentésére. Nagyon nem tud róla. Az első jelekre aztán persze elkezdi azt tolni, amit eddig megszokott. Hiszen azt látta, hogy el kell újabb és újabb csecsebecsékkel halmozni a másikat. De ez már régen nem igaz, és biztos nem fog működni. Ilyenkor van az, hogy vagy nem tud, vagy már későn akar változni. A nők távoznak. A többségük ugyan oda, ahonnan jött. Esetleg lesz egy használt sok éves kocsija, aminek a csomagtartója tele van göncökkel, élményekkel, de leginkább fájdalommal és keserűséggel. A férfi is ugyan ezt érzi. Fáj neki, mert szereti még mindig a lányt, a nőt, a szerelmét. De nem tudja, hogy mit kellene tenni. Mire rájön pedig már késő.
Megjegyzés. Mindketten vágynak a figyelemre, a törődésre, a szeretetre. Szeretik egymást, de nem tudják, hogy hogyan figyeljenek egymásra. Éppen ezért van az, hogy sokszor más karjában kötnek ki néhány perc figyelemért, szeretetért cserébe, ami rombolja az énképüket, a katarzis helyett, pedig csak fájdalom, és magány lesz az, amit megélnek.
Hogy van-e visszaút a számukra? Legtöbbször igen, de a többség éppen azért, mert fogalma sincs, hogy mit kellene tennie egy kudarcnak fogja megélni. Na ez után fog apa aranyásókat keresni, míg anya a morzsákra tört önbizalmát keresgeti a porban. Pedig csak arra lenne szükségük, hogy egymás szemébe tudjanak nézni, és olyan őszintén beszélgetni, mint az ismerkedés legelején.
Fotó: https://unsplash.com
