Egy párkapcsolat margójára!
2018. január 02. írta: tolvajnorbert

Egy párkapcsolat margójára!

Amikor együtt vagytok, akkor tudjátok, hogy ki az, aki ott van mellettetek? A párok többsége 3-4 év után eljuthat oda, hogy olyan mértékben eltávolodnak egymástól a felek, hogy igazából nem tudják, hogy ki is a másik. Hiszen oly sok minden van az életben, ami magával ragad, ami lefoglal, ami az adott pillanatban fontosabb, mint a párkapcsolatod.

joshua-rawson-harris-444993_480.jpg

Szereted a másik, hiszen ha nem így lenne, akkor nem lennél vele. Lehet, hogy nem mondtad neki már hosszú hetek, hónapok vagy akár évek óta, de hát ha majd változik az érzés úgy is szólni fogsz neki. Az érzés változatlan mindkettőtökben, de egyre kevesebbet tudtok egymásról. Hiszen a nap legnagyobb részét külön töltitek, mert szólít a kötelesség. Itt mindegy, hogy éppen a munkád vagy a gyereknevelés fog lekötni, de a napi rutin nem az, hogy együtt felkeltek, reggel megisszátok a kedvenc kávétok, majd a napsütötte verandán felolvastok egymásnak a kedvenc könyvetekből. Mivel a reggel, és a délelőtt inkább fog rohanással eltelni, így fölösleges is azon keseregni, hogy mi jöhetne a regények felolvasása után.

De sokszor nem is az a baj, hogy nem vagytok együtt napi 24 órában. A baj az, hogy amikor együtt vagytok, vagy együtt lehetnétek, akkor sem csináltok együtt semmit, nem beszélgettek, hanem leültök és bámuljátok a monitort, és hogy a bennetek elhatalmasodó magányt valahogy jóllakassátok az arcotokon lévő nyíláson nagyobb mennyiségű energiaforrást visztek be. Hétvégén meg persze jön a robot a bevásárlástól a mosásig, és azt veszitek észre, hogy eltelt egy hét, egy hónap, és nahát újra itt van az új év!

Pedig apróságokkal meg lehetne állítani az idő rohanását. Tudom, hogy közhely, de ettől még igaz, hogy sokszor elég perceket együtt tölteni, ha arra a rövid időre egymásra tudtok hangolódni. Ha pedig időtök engedi majd egymásra figyeltek hosszabban is. Én szinte naponta találkozom olyanokkal, akik rájöttek arra, hogy mennyire fontos lett volna figyelni a másikra, megbeszélni a legféltettebb titkukat, vágyaikat, félelmeiket, mert lehet, hogy most már késő. Lehet, hogy most már mással beszéli meg... Egyszer csak azt veszed észre a napi rutinban, hogy egyedül maradtál. Ilyenkor persze mindent megtennél, egyből lesz időd, hogy visszahódítsd az exedet, de már lehet, hogy késő lesz.

Mindig könnyebb egy romokban heverő kapcsolatot helyrehozni, mint egy szakítás után a romokból valami maradandót építeni. Már csak azért is, mert a többség évekig abban a hitben élt, hogy ő csinált mindent, lehet, hogy érezte, itt valami talán hiányzik, vagy nem oké, de totális arculcsapásként éri a szakítás.

Hogy mit lehet tenni azért, hogy együtt maradjatok? Sőt, hogy újra megismerd, és újra beleszerethess a párodba? Kell hozzá a lehető legnagyobb mértékű nyitottság, ami manapság nagyon nehéz életre kelteni. Nyitottnak kell lenned, és ki kell tárulkoznod. Ne azzal foglalkozz, hogy mi tesz téged sértetté, mert az rossz irány. Bocsáss meg, lépj tovább, és merd felvállalni, hogy esetleg sérülni fogsz, mert csak így lehet helyrehozni! Lehet, hogy először nem fog feltűnni neki, de akkor lény kitartó és türelmes. Alakítsd úgy a napjaitokat, hogy tudjatok egymásra figyelni, beszélgetni, mozduljatok ki otthonról, hogy megtörjétek a napi rutint egy sétával vagy menjetek együtt kirándulni, kávézni, vacsizi, moziba, bárhova, ahol egymásra tudtok hangolódni.

toa-heftiba-435253_480.jpg

Mi okozhat problémát, amivel számolnod kell? Egy párkapcsolat akár tetszik, akár nem két emberen fog múlni. Az kevés, hogy Te úgy döntesz, hogy megváltoztatsz mindent! Ő is kelleni fog hozzá. Persze, ha elég okos és kitartó vagy, akkor tudod úgy alakítani a helyzetet, hogy ő is észrevegye, hogy mennyi mindent megtettél az ügy érdekében, és ezzel visszahódítod a szívet úgy, ahogy egyszer már meghódítottad. Azért tíz párkapcsolatból nyolc megmenthető, de csak is akkor, ha elkezdtek egymásra figyelni, és lekezdtek egymásra hangolódni.

Mivel ezt a többség soha nem csinálta, így ne ijedj meg attól, hogy nem tudod, hogy mit csinálj! Ezért vagyok én itt, hogy segítsek neked! Nekem sem volt könnyű, amikor évekkel korábban rájöttem, hogy a kapcsolatunk romokban, és a környezetünkben élő párok többsége sem volt jobb helyzetben. Az elején nehéz lesz és furcsa ez az egész. Olyan is volt, ahol a másik fél ahelyett, hogy örült volna, hogy a kedvese próbálja helyretenni a dolgokat azzal vádolta meg, hogy biztos azért lett ilyen kedves, figyelmes, törőd vagy éppen lepi meg apró ajándékokkal, mert van valakije. De ha nyitott vagy és őszinte, akkor gyorsan a helyükre kerülnek a dolgok.

Egy dologra kell figyelni innentől. Hogy magától nem lesz felhőtlen egy kapcsolat. Napi szinten kell tenni azért, hogy az időről időre megjelenő felhőket el lehessen hessegetni!

Ezt a podcastet az iTunes-on ezen a linken éred el: https://apple.co/2lBJqZ4

 Fotó: http://unsplash.com/

Csak gyűlnek a felhők és félsz, hogy kitör a vihar? Már tombol, és csak romok maradnak utána? Kérj bátran segítséget, és nézzük meg, hogy mit tehetünk azért, hogy újra kisüssön a Nap!

A bejegyzés trackback címe:

https://tolvajnorbert.blog.hu/api/trackback/id/tr5214212147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása