Voltál már úgy, hogy igazán pocsék napod van? Ráadásul már hetek, hónapok vagy évek óta minden nap? Voltál már úgy, hogy csak rá tudtál gondolni, és kattogtál attól a pillanattól, hogy kinyitottad a szemed egészen addig, amíg a fáradtságtól álomba nem merültél? Ha pedig meg akarod beszélni valakivel, akkor úgy néznek rád, mint egy marslakóra, hogy miért nem lépsz tovább, miért nem felejted már el. Megkapod a kioktatás, hogy ezerszer jobbat is találsz nála. Persze meghallgatod, de a lelked mélyén tudod, hogy van nála szebb, csinosa, kedvesebb, jobb, de neked csak is ő kell! Isten hozott a klubba!

Rendszeresen megkapom, hogy mi az Istenért akarok én ex visszahódítással foglalkozni, mert ez egy marhaság. Ha vége, akkor vége, fogadja el mindenki, és lépjen tovább. Annyi csodaszép lány, kedves fiú szaladgál a világban. Ma már van egy kész válaszom erre a kérdésre, de kellett a tegnapi nap, hogy rájöjjek, hogy miért is érzem azt évek óta, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom, és van valami megmagyarázhatatlan küldetéstudatom, amivel segítek azoknak, akik újra akarják kezdeni a párkapcsolatukat a volt párjukkal.

Aki közelebbről ismer pontosan tudja, hogy hatalmas érzelmek viharában élem az életem. Engedem, hogy az érzelmek magukkal ragadjanak függetlenül attól, hogy éppen hol vagyok, és mit csinálok. Néha egy-egy konzultáció hatalmas nevetésorkánba fullad, de olyan is volt, hogy együtt sírtunk az ügyfél történetén. Na jó, olyan is volt, hogy én zokogtam, mint egy kisgyerek, és ült szemben velem egy megtermett férfi, vagy éppen egy törékeny nő, és elsőre nem értette, hogy mi történik. Pedig nem történt mást, csak a magam életéből vett emlékek segítségével beleéltem magam (divatosabb szóval empátiával átéltem) az ő helyzetébe.

Most együtt dolgozom egy végtelenül okos, kicsit irányításmániás és sikeres üzletemberrel (hívjuk Tibornak), akinek romokban van az élete. Az exe nemcsak elhagyta, de országot is váltott, hogy még csak véletlenül se tudjanak találkozni. Felmerült, hogy hogyan lesz ebből bármi is. Tibort ugyan úgy, ahogy engem is az emóciója viszi előre. Kattog, zakatol, és egyik pillanatban reménykedik, majd a másikban a kardjába dől, mert úgy érzi, hogy vége az egésznek, és nincs értelme tovább élni, tovább csinálni. A múltból táplálkozik, hogy ott, és akkor mi történt. Ő olyan, mint én. Ő is egy Csakazértis Ember. Küzd, harcol, és mindent elkövet, hogy újra együtt lehessenek. Pontosan tudom, hogy min megy keresztül. Én jártam már ott. Tudom milyen az felriadni hajnal háromkor, és azon kattogni, hogy vajon jól van-e, hogy vajon boldog-e. Ilyenkor jönnek a legrosszabb ötletek, és születnek meg a legkártékonyabb üzenetek. De Tibor hallgat rá, és ma már ha fel is riad éjjel, akkor csak nem üzen. Két napja kaptam tőle egy üzenetet: „Maga egy király!” Hogy mi történt? Célba értünk? Még nagyon nem! Még az út elején járunk, de most ott tartunk, hogy a korábbi teljes elzárkózás után két napja olyan volt egy beszélgetés légköre a lánnyal, mint régen. Újra fognak találkozni, és a lány nyitott arra, hogy a folytatás szóba kerüljön. Ezért csinálom. Nem azért, mert megírta, hogy király vagy. Azért, mert sikerül megmutatni neki, hogy van esély az újrakezdésre. Csakazértis! Csak jól kell csinálni! Ja, és a neheze hátra van még…

Mindenkinek sikerül? Sajnos nem! A legkitartóbbak, a Csakazértis Emberek azok, akik célt érhetnek. A többiek feladják. A többiek bele fognak ragadni a múltba. Elárulok valamit! Az én munkámban pont az a siker, hogy ne ragadjon bele a múltjába. Hogy elérje azt, hogy egy boldog párkapcsolatban tudjon élni. Lehet, hogy nem azonnal, hanem később. És még valami! Az sem biztos, hogy az exével. Azért indulunk el, hogy őt, az exet meghódítsuk újra! De van az úgy, hogy a másik nem akarja, és van az úgy, hogy az én szeretett Csakazértis Emberem dönt úgy, hogy nem akarja újrakezdeni. De a célt elérhetjük! Hogy képes legyen megélni újra egy boldog párkapcsolatot.

De ott a másik nagy szerelmem, a társkeresés! Valahogy mostanában megtalálnak azok a társkereső, akik minden reménnyel felhagytak. Illetve van még egy reménysugár, ami megcsillan a számukra, és bekopogtatnak hozzám. A történetük mindig megmutatja a számomra, hogy milyen értékes emberek vannak körülöttünk, és mennyire nem vesszük észre őket. Mária (hívjuk így), akit a gyermeke születése után elhagyott a párja feláldozott 20 évet az életéből, hogy mindent meg tudjon adni a gyermekének. Tudatosan nem keresett társat, igaz segítség nélkül annak örült, hogy munka mellett volt annyi ideje, energiája, hogy együtt tudjon lenni a gyerkőccel. Ő is egy igazi Csakazértis Ember. Most ahelyett, hogy bezárkózna, és élné a jól megszokott magányos életét, ehelyett élete kalandjára készül. Szerencsés vagyok, hogy kalauzolhatom az útján. Benne felmerült, hogy a férfiak majd biztos kihasználják a tapasztalatlanságát. Bár leginkább attól félt, hogy mit is fog csinálni egy randin, hogyan kell ott viselkedni. Láttam a félelmet a szemében, de egy dolog nagyobb, erősebb volt a félelemnél. Ez pedig a vágy, hogy megtalálja a párját. A héten három randija lesz. Csakazértis! Tudom, hogy még az út elején járunk, de majd együtt végig fogunk menni rajta!

Ez a poszt most kicsit más, mint a többi. Ez most rólam szól, a tegnapomról. Legalábbis emiatt írtam le megírni. Ma már mindegy, hogy mi történt, mert itt vagyok. Erős vagyok, és megtanultam harcolni magamért, és azért, amiben hiszek már gyerekkoromban. A szüleim megtanítottak harcolni. Igazi példaképek ők nekem! Soha nem adták fel a harcot, és ezt belém nevelték. Megtanultam átlátni a szitán, és elemezni felismerni az összefüggéseket. Emiatt van az, hogy felépítünk egy stratégiát, majd ha kell, akkor néhány nappal később egy homlok egyenest másik irányba megyünk, és ha kell, akkor változtatunk újra és újra, amíg célba nem érünk. Néha konoknak, néha őrültnek vagy éppenséggel bolondnak tűnhetek mások szemében, mert amikor mindenki más feladja, én akkor is megyek tovább. Persze van az úgy, hogy padlóra kerülök én is. De megtanultam megrázni magam, és újult erővel felállni, majd az égbe kiáltani, szembe nézni azzal, amivel, akivel kell, és megkérdezni, hogy tényleg csak ennyit telik tőled? Tegnap padlóra küldtek. Talán még soha nem voltam ilyen mélyen. De olyan hirtelen, és olyan sok helyről kaptam támogatást, és szeretet, hogy visszapattantam, mint egy gumilabda. Hogy miért segítek azoknak, akik hozzám fordulnak? Mert kell valaki, aki be tud nyúlni a hónuk alá, megérti azt, amiben vannak, és reményt, tudást, stratégiát tud adni ahhoz, hogy folytassák a megkezdett útjukat, elérjék céljukat, bármi is legyen az. Csakazértis!

Fotó: https://unsplash.com