Reggel, kávé, lassan jóga. Ülsz egy kávézóban, és nézed, ahogy a fény játszik. Közben a friss presszó illata valahova egészén máshová repít. Ahogy szárnyra kap a gondolat, már repülsz is vissza. Oda, abba a pillanatba. Oda, abba a legfelsőbb emeleti lakásba, ahol életed legjobb kávéját ittad. Na nem azért, mert olyan jól volt a kávé, vagy olyan tökéletesen volt megpörkölve, vagy mert az éppen pont tökéletesre örült kávé a megfelelő nyomású és hőfokú vízzel találkozott. Igazából miatta volt olyan jó az a kávé. Hisz a kávéban a legjobb a beszélgetés, a legjobb benne a társaság, ami veled van, amikor iszod. Szóval repülsz vissza, és lélekben ott is vagy. Becsukod a szemed, és már látod is, érzed is, hogy vele vagy. 

A legtöbben simán hülyén tartanak. Hülyének, hogy miért vagy még benne. Hiszen Ő már rég nincs itt. Már réges-régen eszébe sem szoktál jutni. Néhány meg azt kérdezik, hogy mivel érte el ezt a hatást nálad? Mivel tudott ennyire megbabonázni? 

A helyzet az, hogy nincs itt semmi látnivaló. Jól vagy, minden a helyén van. Illetve ez egy nehéz kérdés. Mit is jelent az, hogy minden a helyén van? Na de erről majd egy kicsit később. A helyzet az, amikor a labda bár a kapuba tart, de nem lesz belőle gól. Itt nem kell, hogy bemenjen, mert már rég ott van. Érted? Ha nem, az sem baj. 

A “vállad a párnám”, dúdolod a dalt, még akkor is, ha nem a Konyhában vagy. Na de mi is ez az egész? Hogyan magyaráznád el egy öt évesnek, vagy éppen a nagymamádnak, esetleg a barátaidnak? Volt egy kapcsolatod. Olyan volt, amilyen. A legtöbb dolog szuper volt benne, vagy legalábbis jó. Mert ugye a svédektől megtanulhattuk, hogy az elég jó, az pont jó. Szóval jó volt, de vége lett. Lehet, hogy magad sem tudod, hogy miért, na meg van olyan is, hogy pontosan tudod, hogy miért. Másik dal: “Elveszteni is megérte!” Mert legalább egy ideig a tiéd volt. Talán pont ez volt a legnagyobb baj, hogy birtokolni akartad, akartátok egymást. Pedig csak szeretni kellett volna a másikat. Mire ezt megérted már csak azt veszed észre, hogy nincs sehol. Illetve itt jön a csavar. Mert ott van, csak máshogyan. 

Szakítás után. Na olyankor van az, hogy a legtöbben vagy továbblépnek, vagy beleragadnak egy olyan kapcsolatba, ami nincs. Ilyenkor mosolyogsz, mert amiben Te vagy az egyik sem. Ezért olyan nehéz is elmondani, hogy mi az, amiben vagy. 

Na fussunk neki, talán sikerül! Induljunk el a kályhától. Onnan indulunk, hogy vége lett a kapcsolatnak. Tényleg jó volt a kapcsolat. Ezért is játszod vissza, illetve éled meg. Nem vagy ám bolond. A pszichológus is megmondta. A helyzet az, hogy tudod, tisztában vagy azzal, hogy vége. De éjjel, amikor megébredsz, keresed az ágyban, és persze nem találod. Amikor reggel elindulsz, hogy főzöl magadnak egy kávét, akkor eszedbe jut, hogy megkérdezhetnéd tőle, hogy ő kér-e, na meg alig várod, hogy odatúrja buksiját, és megcsókoljon, pedig tudod, hogy nincs ott. De eljátszol a gondolattal. Nem keresel társat. Nincs értelme. Ki lehetne az, aki elég jó lehet utána. Nem tökéletes, mert azt már korábban, már előtte sem kerested. Aki csak pillanatokra fel tudná magára hívni a figyelmet. Jól vagy. Néha magányos, de szereted az életed. Szereted, hiszen Te választottad. Nem hívod, és nem keresed, mert ezzel is tartod a határokat, amelyek a szakítás után megcsontosodtak. Persze néha-néha messziről “ránézel”, hogy mi lehet vele. Leesik néha egy-egy morzsa a közösségi média nagy asztaláról, de igazság szerint nincs szükség rá. Mert ott van Veled. Azt érzed, hogy veled van, melletted. Ez hogy lehet? Mert érzed a jelenlétét. Éjjel, amikor álmodsz, akkor látod, hogy a tengerparton sétáltok, látod az esküvőtöket, a közös gyerekeket, akik egyébként tervben voltak. Olyan az egész, mintha ez lenne a valóság. Mintha azt látnád, hogy egy párhuzamos univerzumban együtt vagytok, és boldogok vagytok együtt. De valami miatt a Te valóságodban ez nem így alakult. Igazából ma már mindegy, hogy miért alakult így. Őszintén? Szerinted számít? Már nagyon nem. Szóval nem cél az ex visszahódítás. Már nem várod, hogy keressen. Jó így! Tényleg jó! Boldog vagy. Nem is hiányzik. Nem hiányzik, mert az rossz, az negatív, az hiány. De hát Ő annyit adott, hogy az csak is jó lehet, csakis pozitív, mert több lettél tőle. 

Nem tudom, hogy érthető-e, hogy egy veszteség lett a boldogság alapja. Ha nincs az a veszteség, ha nem veszíted el azt, akit mindig is kerestél, akkor nem lehetsz része annak a boldogságnak, amelyet ma megélsz. Nincs fény árnyák nélkül, csak hogy valami közhelyeset is mondjunk. 

Közben persze fogy a kávé is. Ha becsukod a szemed, akkor persze a mosolyát látod. Lassan kezdődik a jógaórám. Csak még egy gondolat. Nem miatta, hanem miattam. Ez nekem fontos. Jó lenne vele egy utolsó kávét meginni. A helyzet az, hogy jó lenne elmondani neki, hogy mennyire fontos, és mennyi mindent adott, milyen sokat hozzám adott. Őszintén hálás vagyok!

Már szól a mester, hogy menjek. Lassan a fényben a csésze felé nyúlok, és tudom, ha most leülne velem szembe, akkor nem arról akarnék vele beszélni, hogy milyen lenne újra vele lenni. Hanem egyszerűen csak mosolyognék, és ha van egy kis ideje, akkor jó lenne újra megismerni őt. Talán egyszer újra fogni a kezét. Talán igen, talán nem. 

A kávé elfogyott, az óra kezdődik. Átadom magam önmagamnak. Jó, hogy ilyen vagyok. Még akkor is, ha a legtöbben nem értenek. De ez is jól van így!