Csapda. De mi más is lehetne? Na de hogyan fordulhat elő, és vajon hány embert érint? Az elmúlt időszakban azt vettem észre, hogy egyre több hozzám forduló ember került ilyen helyzetbe, elsősorban a lakhatás miatt. Az érintettek között vannak nők és férfiak is. Ahogy én tapasztaltam ott 10 esetnél 9-szer nő volt az érintett. De vajon hogyan kerültek ebbe a helyzet? 

Van valami, ami minden esetben közös. Mégpedig az, hogy a házastársak a nagy nyilvánosság előtt szakítottak egymással. Bár mindenki tudja a környezetükben, hogy már nem alkotnak egy párt, de ennek ellenére nem történik meg a válás. Mindez úgy, hogy a legtöbb esetben nincs akadálya annak, hogy elváljanak. A történetek sajátossága, hogy a férfi szintén felvállalva új kapcsolatot alakít ki. Na, és itt indul a mi történetünk. 

Adott egy nő, aki nem tudja, nem akarja elfogadni, hogy vége lett a házasságának. Szerelmes, és vágyik arra, hogy újra egy pár lehessen a férjével. Reménykedik, hiszen nem váltak el. Reménykedik, még akkor is, ha pontosan tudja, hogy a párjának új kapcsolata van. Reménykedik, mert már vagy volt ilyen kitérője a (volt) párjának. Esetleg azért reménykedik, mert neki már csak ez maradt. Ebben az esetben pedig bármibe bele szoktak kapaszkodni, ami csak egy mustármagnyi hittel táplálhatja a legfőbb vágyát.

Majd egyszer csak azt veszi észre, hogy a férje karjaiban találja magát. Ez nem az a romantikus egymásra találás a legtöbb estben, hanem csak gyors testiség. De jön fel az érzés, hogy kellek neki. Lopva, titokban, de mégis csak visszajött hozzám, hangzik el a válasz, amikor megkérdezem, hogy de mi a helyzet most. Visszajár rendszeresen. Sokszor még csak nem is hitegeti a másikat. Hiszen erre nincs is szükség. Használja, és kihasználja. A másik pedig szépen, lassan felörlődik benne. 

Hogy van-e kiút ebből? Igen, van! Nem könnyű, nem gyors és nem is egyszerű. Mert itt először azt kell a helyére rakni, hogy miért is ment bele valaki egy ilyen kapcsolatba. Ha ez megvan, akkor jöhet az, hogy Ő hogyan látja, értékeli magát, és valójában mi az, amit szeretne. Na, és ilyenkor jön a neheze. Mert ilyenkor nem az a kérdés, hogy milyen kapcsolata van, abból lehet-e normális kapcsolat, hanem az, hogy magát mennyire értékeli, és vajon meg tudja-e húzni a saját és a párkapcsolat határait. Mert ilyenkor erős alá-felé rendeltség és függőség is ki tud alakulni. Ez pedig mindig félelemmel jár, hogy elveszítheti a másikat. Közben pedig azt nem látja, hogy saját magát már rég elvesítette. A kérdés az, hogy vajon lesz-e saját magának annyira fontos, hogy talpra tudjon állni. A jó hír, hogy a legtöbben képesek erre. Sok esetben pedig a párkapcsolat is egy olyan mederbe kerül, ahol végre egy valódi boldog, egymásra figyelő kapcsolatban vannak, mely csak kettőjükről szól.