Éntérkép

Ismerős az érzés, amikor azt érzed, hogy bármilyen lehetsz, csak Önmagad nem? Hiszen elmondják, hogy milyennek kell lenned, amikor dolgozol, amikor a társaddal vagy, amikor a gyereked neveled, amikor utazol, amikor edzeni mész, amikor kaját rendelsz egy étteremben. Na de ki és miért mondja meg ezt neked? Mi az oka annak, hogy Te pedig ezeknek az elvárásoknak meg is felelsz?

Az elmúlt években szokásommá vált, hogy konzultáció közben megkérdezem a velem szemben ülőket, hogy kik is ők valójában. Ha arról kellene beszélnie, hogy ki ő, akkor mit mondana? A meglepő az volt, hogy a legtöbben annyira nem tudnak mit válaszolni erre, hogy a leggyakoribb válasz ilyenkor a néma csend. 

Majd ezt a néma csendet felváltja azoknak a címszavaknak a sora, amelyről azt gondolják, hogy hallani akarom, azaz azok a jó válaszok. Ilyenkor annyira csak a felszínről beszélünk, hogy szinte még a legtetejét sem kapirgáljuk meg. A mélyébe valahogy mérhetetlenül nehéz egyáltalán csak leindulni is. De erről majd máskor. 

Ami most fontos, hogy amikor elkezdünk arról beszélgetni, hogy mi váltotta ki náluk a megfelelés kényszerét mindig kiderül, hogy hát ez a megszokott. Hiszen elvárják tőlük, hogy megfeleljenek. Az igazán szép az, amikor egy párkapcsolatban mind a két fél kimondatlanul meg akar felelni a másiknak. Ráadásul sokszor egyik sem várja el a másiktól ezt. Emiatt van az, hogy úgy távolodnak el a nagy megfelelésben egymástól, hogy a saját feltételezésük, megfelelési kényszerük miatt lesz vége a kapcsolatnak.

Megfelelni sokszor a legegyszerűbb és legkönyebb választás. Hiszen ilyenkor a konfliktus megvan, de csak magunkkal, azt meg könnyen elnyomjuk. A baj csak azzal van, hogy ezzel szépen elérjük, hogy a teljes identitásunk elveszíti jelentőségét, és idővel abban fárad el csak igazán az ember, hogy már nem tudja azt, hogy ő kicsoda, és ezzel párhuzamosan a sok megfelelést nem tudja összeegyeztetni. 

Mi lehet a megoldás? El kell dönteni, hogy vajon benne vagyok-e a saját életemben. Az ideális nemcsak az lenne, ha benne lennél, hanem az is, ha benne is akarnál lenni. Ezek után lehetne rendet rakni a világodban. Hiszen a romokat el kell takarítani, hogy újra tud építeni a világodat. Végre lehetne egy víziód, élvezhetnéd azt, amiben vagy, és falak vagy éppen könnyedén átléphető határok helyett olyan egészséges határokat húznál, amely biztosítja számodra azt, hogy ez a világ a Tiéd legyen. Ha ez megvan, akkor már tudsz önmagad lenni. Ha tudod, hogy ki vagy, akkor lehet arcod, véleményed, álmaid és persze életed is. Ekkor már ki tudsz lógni úgy a tömegből. Ami nem fog félelemmel  eltölteni, mint korábban. Hanem rájössz arra, hogy mivel van egy biztonságos alapod, világod nincs szükséged arra, hogy a tömeg része legyél. Ez pedig felszabadító érzés!